A felvilágosodás több meghatározó alakja is foglalkozott zenével, zeneelmélettel. Ott van például Denis Diderot, aki minden tekintetben újító, meghatározó gondolatokat fogalmazott meg ezen a téren, vagy Jean-Jacques Rousseau, akinek provokatív megállapításai megkerülhetetlen szereplővé tették a 18.   [>>>]

A felvilágosodás több meghatározó alakja is foglalkozott zenével, zeneelmélettel. Ott van például Denis Diderot, aki minden tekintetben újító, meghatározó gondolatokat fogalmazott meg ezen a téren, vagy Jean-Jacques Rousseau, akinek provokatív megállapításai megkerülhetetlen szereplővé tették a 18. század második felének zenéjében. Rousseau írt egy Pygmalion című monodrámát, egy zenés darabot is (melyet sokan a rap és a slam elődjének is tartanak), de zeneelméleti meglátásai olyanokra is hatottak, mint Berlioz, Liszt, Wagner, Honegger vagy Schönberg. Az enciklopédisták egy másik, talán kevésbé ismert képviselője Jean le Rond D'Alembert, akit elsősorban természettudományos és matematikai munkássága kapcsán szoktak emlegetni (nemrég emlékeztünk meg születésének 300. évfordulójáról). Ő is foglalkozott azonban zeneesztétikával, s A zene szabadságáról címmel 1759-ben egy esszét is írt. A már elfeledett szöveggel kapcsolatban Alain Cernuschi és Claude Dauphin is felhívja rá a figyelmet, hogy sokan tévesen sorolták D'Alembert gondolatait egyféle korabeli zenei konzervativizmust képviselő irányzathoz (elsősorban annak kapcsán, hogy írásaiban a vokális zenét dominánssá tette az instrumentális zenével szemben, valamint a melódiát a harmónia elé helyezte). Az említett esszében a filozófus rendszerezetten fejti ki zenével kapcsolatos gondolatait, a francia és olasz zene körüli vitából kiindulva. D'Alembert nem kendőzi el, hogy az olasz stílust jobban szereti a franciánál, és mindennek alátámasztására összehasonlítja az énekbeszédet, az áriát és a szimfóniát érintő eljárásaikat. A szerző azonban nemcsak a zene természetéről, hanem antropológiai szerepéről és platonikus vonásairól is elmélkedik, kifejtve, hogy "a zene nem csupán kellemes zaj, habár sokan láthatóan erre az elképzelésre korlátozzák véleményüket, hanem egyfajta nyelv, s feladata, hogy a lélekben érzést ébresszen". A kötetet Claude Dauphin bevezetése nyitja, amely kiemeli D'Alembert zenei gondolkodásának fő irányvonalait, hangsúlyozza árnyalatai és paradoxonjai adta összetettségét, ekképp rámutatva a gondolatok modernségére. Ezt követi a negyvenegy részre osztott mű magyar fordítása (Kovács Eszter tolmácsolásában). A kiadványt válogatott bibliográfia és a szöveghez kapcsolódó zeneművek felvételeinek listája zárja. Széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]