A nyelvész, műfordító és költő úgy tartja, hogy az Úr egy hangszert teremtett a személyében, amit neki kell megszólaltatnia, ez lenne a hivatása. Ugyanakkor számára a vers éppen nem a kitárulkozás, hanem a rejtőzködés eszköze. Mégis sokszor beszél magáról: „Voltak velem bajok, de azokat / egy   [>>>]

A nyelvész, műfordító és költő úgy tartja, hogy az Úr egy hangszert teremtett a személyében, amit neki kell megszólaltatnia, ez lenne a hivatása. Ugyanakkor számára a vers éppen nem a kitárulkozás, hanem a rejtőzködés eszköze. Mégis sokszor beszél magáról: „Voltak velem bajok, de azokat / egy mosollyal tudtam enyhíteni. / A bohócot nem bántják, csak kicsit / elundorodnak (A bohócot nem bántják). Vagy: „A vízisíre hasonlít a létem: / az is csak sebességben űzhető, / ha lassul, elkezd nevetségesen / merülni (Vízisí). Egyszer úgy tűnik föl, mintha a költőt hajtaná az önkifejezés vágya, másszor meg úgy látszik, mintha szégyellné megvallani érzelmeit, gondolatait, mert fél a nevetségessé válástól, a megbélyegzéstől. Nem véletlenül írja a naplóról, mint a legszemélyesebb, legintimebb műfajról: „A napló hazudik. A napló csak hazudhat (A napló). Ezért azután sokszor személytelen témák felé kalandozik, miközben klasszikus költői témákat versel meg; szól az ember erőfeszítéseiről, a fáradozásról (Építkezés, lábatlankodás; Egy munkanap; Munkaterület), példaképéről, az ugyancsak Shakespeare-fordító Arany Jánosról (Ijedt zavarban felkapott lepel) vagy épp a bútorairól (Egy fiókban; Csak kirándul). Kedves műfaja a szonett, ám e kötete darabjainak legnagyobb hányada szabad vers és verspróza. Ez utóbbiakban egészen költőietlenül olyan „jelentéktelen témákról szól, mint egy reklámújság szélfútta lapjai (Minden cafat az enyém), a beteg kutyák nyakára helyezett tölcsérszerű gallér (Gallér) vagy az ágyban elfogyasztott reggeli (A reggeli). Minden versére jellemző a lírai alany távolságtartása a témától; Nádasdy ügyel arra, hogy kívülállóan ironikus, esetleg fensőbbséges legyen (Az arisztokraták; Adyhoz 2019; Közlési vágy), mígnem a kötet utolsó prózaversében végül is kitárulkozik, és megvallja meleg vonzalmát (Az igazi Márk változat). Sokszor érzelemmentesen, költőhöz képest túl racionálisan szemléli a világot, önmagáról ritkán vall; mint kívülálló tekint a létezésre, olykor önmagára is. Mintha igazából nem a saját világa érdekelné, hanem az a régi, Dante és Shakespeare kora, költészete, a letűnt korok megannyi értéke. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent kis kötete az egységes alapszólam követése mellett néha-néha utal a szerző sokszor takargatott egyéniségére, azaz a világgal való egyenrangúság-érzetére és szenvtelenségére. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]