A szatirikus próza remeklése Bojan Ljubenović könyve, amely ironikus, humoros episztolák gyűjteménye. A "Kedveseim" megszólítással kezdődő levelek szerzője úgy tesz, mint aki messziről érkezett Szerbiába, és távol élő ismerőseit hétről hétre tájékoztatja az itt tapasztaltakról. Mindjárt első   [>>>]

A szatirikus próza remeklése Bojan Ljubenović könyve, amely ironikus, humoros episztolák gyűjteménye. A "Kedveseim" megszólítással kezdődő levelek szerzője úgy tesz, mint aki messziről érkezett Szerbiába, és távol élő ismerőseit hétről hétre tájékoztatja az itt tapasztaltakról. Mindjárt első levelében (Megérkezés) erős szarkazmussal mutatja be azt az országot, amelyről még azt sem lehet pontosan tudni, hol húzódnak a határai, például Koszovó vagy Montenegró tekintetében. Lakóiról is finnyás megjegyzéseket tesz: "A cirill ábécé harminc betűből áll. Aki ezeket képes megtanulni, az többnyire újságíró lesz. Azok, akik a nyelvtanát is elsajátítják, azokból lesznek az írók. Észrevettem, hogy a szerbek nem szeretnek olvasni, de istenítik az írást. Ezért van több író, mint olvasó." Gúnyolódik az egekbe szökő infláción (A pénz), a soha el nem készülő belgrádi metrón (A metró), a lakosok hazafiságtól átfűtött, ámde pontatlan földrajzi ismeretein (A földrajz) és erős nemzeti öntudatán (A lakosság). A szerző álnaív csodálkozással figyeli Szerbia társadalmát, gazdaságát, kultúráját, megjegyezve például, hogy időről időre minden megdrágul, ami megdrágulhat; aztán szól a szerbek kirándulási és nyaralási szokásairól, a populáció gyakori káromkodásáról, a horvátokhoz való viszonyáról, az emberek pontatlanságáról, az újságok politikai elfogultságáról vagy épp a futballszurkolók viselkedéséről. Maró gúnnyal ír a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiáról, a hadseregről, a fővárosról, a bankokról, a közlekedésről; kifigurázza azokat, akiknek fő foglalkozása, hogy entellektüelek, azokat az alakokat, akik mindenkinél mindent jobban tudnak, és azokat, akik úgy tartják, hogy ha valaki se nem Zvezda-, se nem a Partizan-drukker, akkor biztosan valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozik. Az író az egyik szentenciát a másik után ontja, például: "Az átlagos, de az egyedi szerbeket semmi sem vonzza olyan erősen, mint az állami büdzsé"; "Szerbiában ma több isten van, mint valaha"; "Szerbia legidősebb konyháinak egyike a titkosrendőrség" - és így tovább. Ljubenović voltaképp mindenkit és mindent kigúnyol, aki és ami szerb, de ezt olyan kedvességgel és álnaív rácsodálkozással teszi, annyi humanista odaadással, emberi melegséggel, annyira empatikusan és lékekközelien, hogy az olvasó csak derülni tud, esetleg összevetéseket tesz a magyar viszonyokkal és nemzetkarakterológiával. A 100 fiktív levél - amelyek a Večernje List című lap humor rovatában jelentek meg - görbe tükröt tart a mai Szerbia elé, miközben a görbe tükör torzképe több mint hiteles. A könyv az igényes szórakozásra vágyók olvasmánya lehet. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]