A Szlovákiából szovjet munkatáborokba hurcolt nők sorsáról szól Peter Juščák regénye, amely dokumentumokon, személyes vallomásokon alapszik, ám az író a szikár tényekből epikus fikciót épített föl, valódi regényt alkotott. A történet főhőse a szlovák-magyar-német származású Irena Kalaschová, akit   [>>>]

A Szlovákiából szovjet munkatáborokba hurcolt nők sorsáról szól Peter Juščák regénye, amely dokumentumokon, személyes vallomásokon alapszik, ám az író a szikár tényekből epikus fikciót épített föl, valódi regényt alkotott. A történet főhőse a szlovák-magyar-német származású Irena Kalaschová, akit 1945-ben Késmárkról hurcoltak el a szovjet katonák az északi sarkkörön fekvő kolimai lágerbe. A történet időkerete 1953 márciusától 1954 szeptemberéig tart, attól kezdve, hogy ugyan letöltötte a rá kiszabott nyolcévnyi büntetését, de az illetékes szervek felfüggesztették szabad lábra helyezését mindaddig, "míg helyzetük belátható időn belül rendeződik". Ez a homályos megfogalmazás semmi jót nem ígért; valójában a Sztálin halála utáni enyhülés hozta el számára és a többi rabnak a szabadulást. A szerző rendkívül aprólékosan, a helyzetek, részletek, körülmények tüzetes ábrázolásával és érzelmektől mentesen beszéli el a cselekmény sovány történetét, így érzékeltetve, hogy a rabok élete annyira elgépiesedett, annyira üressé vált, hogy minden idegszálukat csak a csip-csup történések kötik le. "A legszörnyűbb, hogy önmagát veszíti el az ember, ahogy nap mint nap fogynak el a gondolatai, ürülnek ki az álmok és az apró női remények" írja. Az ábrázolásmód annyira szenvtelen, hogy még az átélt borzalmakat is a szereplők ködös emlékeiként jeleníti meg az író. Az olvasó meg csak egy elejtett megjegyzésből értesül arról, hogy az egyik nőt tizenötször erőszakolták meg. Ez a steril ábrázolásmód talán jobban megérinti és elgondolkodtatja az olvasót, mint az érzelmektől átfűtött elbeszélői stílus. A rabok zónája ilyenformán egyfajta embertenyészetnek látszik, ahol nincsenek jók és rosszak, csak magukat egyik napról a másikra vonszoló emberek, akik közül igen sokan már föladták a reményt, és csak a halálra várnak. Irenával is minden megtörténik, ami egy lágerben egy nővel megtörténhet, terhes lesz és fia születik, beteg lesz és kórházba kerül. Ő is egyik napról a másikra él, pontosabban vegetál, a lágerkonyhán egész nap mosogat, de a reményt nem adja föl. Sztálin halálát követően, 1954 augusztusában értesül arról a rendeletről, miszerint a foglyokat lassanként elkezdhetik hazaengedni. Irenának azonban a kisfia nélkül kell hazaindulnia, de fölteszi magában, addig nem nyugszik, amíg magához nem veheti. Amikor hazaérve bekopog édesanyja lakásának ajtaján, az otthoniak először koldusnak nézik, majd rövidesen kiderül, távollétében a férje halottá nyilváníttatta. Az író keserűen állapítja meg "Csakhogy egy emberöltő túl rövid a háborúhoz. A háború, melyhez később a kettes sorszámot rendelték, még sokáig szedte az áldozatait, azután is, hogy vége lett." Irena Kalaschová is ilyen áldozat, aki egyetlen kárpótlásban részesült, később magához vehette a kisfiát. Juščák regényének ott a helye a nagy gulag-regények, Salamov és Szolzsenyicin könyvei mellett. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]