A Franciaországban élő világhírű cseh író legújabb könyve a regénykompozíció mesterműve, mert miközben egy szabálytalan és szeszélyes montázsregény benyomását kelti, aközben három, szimmetrikus részből áll. Egyfelől a könyv számos, egymásra rétegezett, sokszólamú, térben és időben elkalandozó   [>>>]

A Franciaországban élő világhírű cseh író legújabb könyve a regénykompozíció mesterműve, mert miközben egy szabálytalan és szeszélyes montázsregény benyomását kelti, aközben három, szimmetrikus részből áll. Egyfelől a könyv számos, egymásra rétegezett, sokszólamú, térben és időben elkalandozó elbeszélések füzére; másfelől nagyon világos tagolású elbeszélés, hiszen a történet a párizsi Luxembourg-kertben kezdődik, egy születésnapi partin folytatódik, és másnap reggel a Luxembourg-kertben fejeződik be. A három helyszínen játszódó történetnek négy szereplője van, akik jó ismerősei, barátai egymásnak: Alain, Ramon, Charles és Caliban. Ez utóbbi állástalan színész, aki egy partiszervező kisvállalkozást működtet. E négy férfi rendszerint a Luxembourg-kertben múlatja az időt, elnézik a fedetlen köldökű lányokat, és eszmét cserélnek a nők erogén zónáiról. Hozzájuk csatlakozik a hosszadalmas orvosi vizsgálaton átesett DArdelo, akiről nagy megkönnyebbülésére megállapítják, hogy a rákbetegség gyanúja alaptalan volt. A férfi hirtelen támadt nagy jókedvében megrendeli Calibantól a közelgő születésnapja alkalmából rendezendő partit. A regény cselekményének centrumában ez az összejövetel áll. A görbe este után, másnap reggel a szereplők ismét a Luxembourg-kertben találkoznak, hogy újra megbámulják a lányokat. Mindezek a történések a világ dolgaihoz képest egészen jelentéktelenek, hétköznapi kicsiségek, ám a regény szereplői számára ezek a semmiségek adják össze az életüket. A többrétegű, mozaikos regény másik tér- és idősíkja az 1940-es évek második felében, Moszkvában játszódik, éspedig a Kremlben. Az itteni események centrumában maga Sztálin áll, aki esténként összehívja a szovjet párt- és állami vezetést kötetlen beszélgetésre, adomázásra. A szót rendszerint ő maga viszi, ilyenkor a magas rangú vezetőknek ájult figyelemmel vagy kötelező derültséggel kell hallgatniuk a generalisszimuszt. Csakhogy a névleges szovjet államfő, Mihail Ivanovics Kalinyin prosztatabetegsége folytán állandó vizelési ingerrel küszködik, de Sztálin történetmesélései közben nem mer fölállni, és a mellékhelyiségbe távozni. Sztálin persze látja Kalinyin arcán a szörnyű kínokat, és annál lassabban adja elő régi és újabb történeteit, mígnem Kalinyin kínjában a nadrágjába vizel. Sztálin becsüli az ősz Kalinyin "hősi" erőfeszítéseit, és amikor az 1946-ban meghal, róla nevezik el Kalinyingrádnak a Szovjetunióhoz csatolt német Königsberget, Kant szülővárosát. Kundera azért fonja be a négy párizsi barát jelentéktelen időtöltéseinek leírásába a "szovjet szálat", hogy így vitriolos kritikával illesse azt a baloldali francia értelmiséget, amely korábban valósággal rajongott Sztálinért, a Szovjetunióért és a kommunista eszmékért. Kundera regénye végül is olyan, mint egy Chagall-festmény (nyilván nem véletlenül a regény cselekménye idején a Luxembourg-kert melletti múzeumban éppen Chagall-kiállítás látható), amelyen látszólag intuitíven megalkotott tér-idő rétegek rakódnak egymásra, miközben az alapos szemlélő képes fölfedni a maga számára a mű zseniális kompozícióját. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]