A tíz kötetesre tervezett Kierkegaard sorozat ötödik darabja a szerző négy munkájának kritikai kiadását foglalja kötetbe. Kierkegaard, a híres 19. századi dán filozófus eredetileg teológiát tanult és ez nagyon is meghatározza egész eszmerendszerét. Az ismétlés című művében Jób, valamint Ábrahám   [>>>]

A tíz kötetesre tervezett Kierkegaard sorozat ötödik darabja a szerző négy munkájának kritikai kiadását foglalja kötetbe. Kierkegaard, a híres 19. századi dán filozófus eredetileg teológiát tanult és ez nagyon is meghatározza egész eszmerendszerét. Az ismétlés című művében Jób, valamint Ábrahám bibliai történeteinek elemzése közben fejti ki sajátos új filozófiáját. Hegel és Schelling klasszikus német filozófiájának középpontjában az általános volt a döntő, míg Kierkegaardnál az egyéni, az egyes a meghatározó, az egzisztencia maga. Az egzisztencia viszont belső, lelki döntései alapján teljesedik ki. Ezzel az alapgondolattal teremtette meg egyrészt az egzisztencialista filozófiát, melynek leghíresebb követője Sartre volt. De nemcsak teljesen új elmélete hatott a filozófiában, hanem a 19. század végi művészetre, elsősorban az irodalomra gyakorolt hatása volt lenyűgöző. Kirkegaard gyönyörű stílusban fogalmazta meg gondolatait, minden írása egyben egy magas színvonalú irodalmi esszé is. A félelem és reszketés című olvasmányos filozófiai esszéjében Kirkegaard az esztétikai és etikai fokozaton túljutó, önmagát vallási síkon is megvalósító ember nagy dilemmáját, az általános érvényű etikum és az egyedi döntés ellentmondását, a hit paradoxonát feszegeti. "A hit ? mondja Kirkegaard ? az ember legmagasabb rendű szenvedélye. Talán minden nemzedék soraiban sokan vannak, akik idáig nem jutnak el, ennél tovább azonban senki sem juthat." A Filozófiai morzsák nem válogatás, afféle breviárium Kierkegaard hatalmas életművéből, hanem az egyik legfontosabb, legjelentősebb Kierkegaard-mű. A szerző 1844-ben tette közzé, vagyis a nevezetes Vagy-vagy (200112019) után egy esztendővel, mintegy filozófiájának teljes fölépítése után, ezúttal - háttérben a nagy -rendszerrel-, egy speciális kérdéskör kidolgozását tűzve maga elé. A kidolgozás - mint Kierkegaard esetében mindenkor - ezúttal sem filozófiai szisztematizálást, -rendszerezést-, hanem sokoldalú felfejtést, a probléma mindenoldalú, de külön-külön végrehajtott megközelítéseit jelenti, a sajátos, a hegelitöl olyannyira eltérő kierkegaardi dialektikát. A mű középpontjában a keresztény dogmák alapkérdései állnak. A szorongás fogalmában vázolja fel a szerző legnagyobb nyomatékkal a szorongás helyét az emberi pszichológia, világmegértés és az emberi szabadság -háromszögében-. A fő vitapartner ezúttal is Hegel, akinek logikai szabadságmodelljét a legnagyobb elmeéllel, és szinte fáradhatatlan szatírával kezdi ki, hogy a szabadságelemzést végül is az eredeti bűn teóriájával hozhassa kapcsolatba. A Vagy-vagyban felrajzolt híres (esztétikai, etikai, vallási) stádium-elmélet szellemében ezt az utolsó stádiumot elemzi, sajátos módon éppen abban látva a vallásos hit boldogságába való -átcsapás- lehetőségét és feltételét, hogy ahhoz bűnbeesésre van szükség. A mű természetesen önmagában is megáll, a Vagy-vagy ismerete nélkül is tanulmányozható, ám feltételezi, hogy a vitapartner - mind Hegel, mind a hagyományos protestáns dogmatika - alapeszméiben járatos legyen az olvasó. De néhány passzusa olvasható akár szépirodalomként is. Elsősorban ilyen részek a különböző paradoxonokat (abszolút, metafizikai paradoxonok, a botránkozás a paradoxonok felett témaköre) bemutató kisebb traktátusok. - Művelt, a paradoxonokon nem botránkozó, filozófiai műveltséggel rendelkező olvasóknak ajánlható. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]