A Kilencek nevű költői csoportosulás 1969-ben megjelent antológiájának címadó versét (Elérhetetlen föld) Oláh János írta - egy nemzedék és egy korszak életérzésének összefoglaló kifejezéseként. Ez a korszaknyitó vers az egymás mellett élő gyökeresség-tudatot és a hiányérzetet fogalmazta meg,   [>>>]

A Kilencek nevű költői csoportosulás 1969-ben megjelent antológiájának címadó versét (Elérhetetlen föld) Oláh János írta - egy nemzedék és egy korszak életérzésének összefoglaló kifejezéseként. Ez a korszaknyitó vers az egymás mellett élő gyökeresség-tudatot és a hiányérzetet fogalmazta meg, egyszerre elmélyült gondolatisággal és magasrendű erkölcsiséggel, miközben egy sokat mondó versbeszéd típust testesít meg. Ez a mostani hatodfélszáz oldalas kötet Oláh János 1958 és 2014 között keletkezett verseit adja közre, egészében az eredeti verses kötetek megjelenésének rendjében. Az első rész (Elérhetetlen föld) az 1958 és 1962 között keletkezett darabokat, a tervezett, de meg nem jelent első önálló kötet verseit közli. Ilyen formában tehát utólag, az összegyűjtött versek mostani rendezésekor állt össze a költő "első kötete". Ezután áll a Fordulópont (1972), a Jel (1981), a Nagyítófény (1991), a Por és hamu (2002) című kötetek anyaga; az utolsó két fejezet (Kötéltánc; Miért a semmiért?) az ezredforduló utáni időszak termését tartalmazza. Oláh János minden korszakának versei rendkívüli formaérzékről tesznek tanúságot, amelyben egyszerre van jelen a népies és a bukolikus hangvétel, az elmélyült gondolatiság és az érzékenység, az emlékezés és az azonosulás, a gyermekkor emlékezete és az érett férfikor megannyi tapasztalata, amelyekkel - mint Bertha Zoltán írja - "az örökké áramló történelmi-természeti időfolyamban a folytathatóságot hirdeti." Az egész életműre alapvetően jellemző a képes beszéd, a meditatív hajlam, a filozófia iránti vonzalom, a melankólia érzése és az elégikus lejtés. Eközben versvilága pontos és fölidéző hatású tükre annak a kornak, amelyben a költő alkot; ilyen módon jelent meg lírájában például a '80-as években a szarkazmus, az irónia, a fokozott önreflexió. Ami állandó vonása, hogy ő maga mindig kissé félrehúzódó, a konfliktusokat kerülő, ám a jelenségeket pontosan diagnosztizáló költőként van jelen a korban és a verseiben. Költészete sok tekintetben mutat párhuzamokat - de nem hasonlóságokat - Nagy László lírájával, főként világszemléletük dolgában: a végtelenség és a múlandóság dialektikájától a reális - transzcendens kettősségéig. És mindkettejük munkássága azt példázza, hogy közösségi felelősségtudat és nyelvközpontú líra nem zárják ki egymást: egyéni szabadság és nemzeti elkötelezettség együttállásban lehet; valóságérzékelés és filozofikum párban járhat; sokrétűség és pontos irányultság együtt jelenhet meg egy-egy versben és az életmű egészében is. Mindez versformák, alakzatok, beszédmódok, stílusok sokféleségében ölt alakot. A Bertha Zoltán tanulmányértékű utószavával kiegészített gyűjteményes kötet minden nagyobb szépirodalmi állományrészben helyet kell, hogy kapjon. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]