1943 végén lépett be önként a német hadseregbe a lotharingiai Paul Martin, hogy a kommunisták ellen harcolhasson. Mindezt Laval miniszterelnök 43 júliusi rendelete tette lehetővé, mely engedélyezte francia állampolgároknak is a Waffen SS alakulataihoz való csatlakozást (belőlük állították fel a 33.   [>>>]

1943 végén lépett be önként a német hadseregbe a lotharingiai Paul Martin, hogy a kommunisták ellen harcolhasson. Mindezt Laval miniszterelnök 43 júliusi rendelete tette lehetővé, mely engedélyezte francia állampolgároknak is a Waffen SS alakulataihoz való csatlakozást (belőlük állították fel a 33. Charlemagne hadosztályt). A német-olasz származású, akkor tizenöt esztendős fiatalember előtte Marseille-ben dolgozott, az utánpótlással és hadi építkezésekkel foglalkozó Todt-szervezet egyik gépszerelő üzemében. Miután a toborzó irodában jelentkezett, és apjával is aláíratta a jelentkezési lapot, 1944 tavaszán-nyarán, Sennheimben (Cernay) esett át a kiképzésén. Pont abban az időszakban, amikor már megtörtént a normandiai partraszállás, és megindult a szövetségesek előrenyomulása. Eskütételére is angol gépek támadása közepette került sor, majd alakulatát a keleti hadszíntérre, Pomerániába vezényelték. Feladatuk a szovjet előre nyomulás megállítása volt, ezt azonban nem sikerült teljesíteni. A Charlemagne hadosztály első összecsapása katasztrófába torkollott: több mint ötszáz halott maradt a harctéren, mintegy ezren eltűntek, mielőtt átcsoportosítást hajtottak volna végre. Egy másik jelentősebb ezredet 1945 márciusában zártak körbe és semmisítettek meg Belgard közelében, s csak keveseknek sikerült nyugatra menekülni. A túlélők a Körlinnél és Kolbergnél vívott heves harcokat követően, tengeren keltek át Swinemündébe, majd tovább Berlinbe, ahol szintén sokan lelték halálukat a főváros környéki utóvédharcokban. A maroknyi túlélő között volt Paul Martelli is, aki a háború utolsó napjaiban egy várkastélyban teljesített szolgálatot, ahol női hadifoglyokat őriztek. Miután átadták őket az oroszoknak, előbb hamis személyi iratokkal bujkált a szovjet megszállási övezetben, majd társaival együtt nyugatra ment, és megadta magát az amerikaiaknak. Rövidebb fogságot, valamint egy olasz- és spanyolországi tartózkodást követően katonai szolgálata tovább folytatódott, ezúttal már azonban a francia haderőben. Előbb Marokkóban szolgált, majd Vietnámba vezényelték, ahol 1951 és 1954 között, Tonkin térségében harcolt, vett részt járőrözéseken, katonai építkezéseken és a Hanoitól északra fekvő támaszpontok védelmében. A Viet Minh elleni harcokat követően rövid időre belépett a Francia Idegenlégióba, de aztán nem sokkal később leszerelt. Paul Martelli 2014-ben adta ki emlékiratait, mely a Kanadában élő olasz mérnök, történész és hegymászó, Vittorino dal Cengio közreműködésével született meg. A most magyarul is olvasható memoár a Waffen SS-be történő 1943-as belépéstől az Idegenlégióból való leszereléséig mutatja be a történéseket, Paul Martelli személyes tapasztalatait. A szerző önkéntelenül is összehasonlítja a két hadszíntéren átélt élményeket, a második világháborús német és az indokínai francia expedíciós haderő jellemzőit, de feleleveníti a könnyedebb emlékeket is, mint a katonatársakkal tett kiruccanások vagy éppen az első szerelem, egy menekülteket segítő német lánnyal. A vélhetően sokakat érdeklő, fekete-fehér fotóblokkal is kiegészített kötet széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]