Bár 2020-ban lesz a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója, az ahhoz kapcsolódó programok, szakmai rendezvények és kötetek már most megfigyelhetők. Ami persze nem véletlen: az 1920. június 4-én, a Nagy Trianon-kastélyban aláírt békeszerződés a hivatalos aktusa volt a már valójában   [>>>]

Bár 2020-ban lesz a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója, az ahhoz kapcsolódó programok, szakmai rendezvények és kötetek már most megfigyelhetők. Ami persze nem véletlen: az 1920. június 4-én, a Nagy Trianon-kastélyban aláírt békeszerződés a hivatalos aktusa volt a már valójában 1918-ban kezdetét vett impériumváltásoknak. A rendszerváltás óta szerencsére kifejezetten megszaporodtak a témával kapcsolatos szakirodalmi kötetek és forráskiadványok. Utóbbiak azonban elsősorban a hivatalos dokumentumokra - jegyzőkönyvekre, memorandumokra, szerződésekre, jelentésekre - támaszkodtak, külön figyelmet szentelve "a nagy személyiségek" szerepének. A legtöbb munkából azonban szinte teljesen hiányoznak a hétköznapi személyektől - azaz a politikai döntéshozatalban nem résztvevőktől, és nem az ún. elithez tartozóktól - származó források. Ezt a hiányt pótolja most némiképp a Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri Kiadó közös kötete, amelynek elkészítéséhez az Ablonczy Balázs vezette MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport is segítséget nyújtott. A Kunt Gergely, L. Balogh Béni és Schmidt Anikó által szerkesztett kiadványban a történelmi Magyarország legkülönbözőbb pontjairól egyháziak és világiak, arisztokraták és kisemberek, nők és férfiak, idősek és fiatalok, magyarok és nemzetiségiek vallanak arról, hogy saját személyes sorsukban milyen változást hoztak az első világháborút követő események, az impériumváltozás. Ott van például Tarczay Gizella, aki végzett egyetemi hallgatóként Zágrábban élte meg az eseményeket; Ferencz József kolozsvári unitárius egyházfő, aki szemtanúja volt a románok bevonulásának; Faragó Ödön, a kassai színház főigazgatója, aki a csehszlovák katonai egységek bevonulását írja le visszaemlékezéseiben; Visy László volt főipán, aki átélte Pécs 1918-21 közötti szerb megszállását; Fekete Andor ügyvéd, aki az 1919-es marosvásárhelyi merényletkísérletre emlékezik vissza; Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra, aki naplójába a kor vezető politikusaival váltott leveleket is bemásolt; Czucza Emma tanítónő, aki Bánffyhunyadról települt át 1921-ben Magyarországra; Popovics Sándor volt pénzügyminiszter, aki a békedelegáció pénzügyi szakértőjeként König Tivadar államtitkárnak, barátjának küldött leveleket Neully-ből; vagy éppen Lucian Blaga román költő, filozófus, aki az 1918. december 1-i, Erdély Romániával való egyesülését kimondó gyulafehérvári nemzetgyűléshez fűződő személyes emlékeit idézi fel. A három főfejezetbe (Naplók; Visszaemlékezések; Levelezések, egyéb személyes és félhivatalos dokumentumok) osztott forrásokat egy-egy életrajz vezeti fel, s a szöveget néhány fotó is kíséri. A kötetet a benne szereplő források összefoglaló táblázata zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]