Nagy Bandó András "minden eddiginél nagyobb és vakmerőbb kalandra vállalkozott. Ebben a könyvben nem mi vagyunk a főszereplők, hanem ő maga. A műfaja is új: nem a balgaságok erasmusi dicsérete s kipellengérezése, hanem sokkal inkább a pascali elmélkedés és nietzschei háborgás valamiféle ötvözete" -   [>>>]

Nagy Bandó András "minden eddiginél nagyobb és vakmerőbb kalandra vállalkozott. Ebben a könyvben nem mi vagyunk a főszereplők, hanem ő maga. A műfaja is új: nem a balgaságok erasmusi dicsérete s kipellengérezése, hanem sokkal inkább a pascali elmélkedés és nietzschei háborgás valamiféle ötvözete" - írja a vaskos kötet Előszavában Hankiss Elemér. A szerző "homo viatornak", azaz utazó embernek nevezi önmagát; olyan folytonosan úton lévő vándor ő, aki maga mögött hagyva otthonát és szeretteit, azért vágott neki a világnak, hogy megkeresse az igazságot, a maga igazságát, a maga Istenével. Nem kétséges azonban, hogy ez a mű, amely - eretnek gondolatai okán, bizonyára számos vita kiváltója lesz - néhány száz esztendővel ezelőtt, a máglyahalált hozta volna szerzőjének. Nagy Bandó ugyanis dogmákat döntöget, és az intézményesített vallások alaptételeit kérdőjelezi meg, mindenbe belegázol, ami "szent". Mindezt azonban nem öncélúan teszi, mert mint vallja, eközben keresi az Istent, a maga, "külön" Istenét, és úgy tűnik föl, ezért a célért semmi sem drága. Nem érzi szükségét annak, hogy hitét templomi formák között gyakorolja ("Életfölfogásom az erősek jellemzője, a gyöngébbek egyedül gyámoltalanok, elvesznek. Szeretek templomba járni, de az ima kényszere nélkül"), és nem hiszi a szeplőtelen fogantatást sem, Szűz Mária mennybemenetelét sem, és elítéli, idejét múltnak tartja a cölibátust, Jézust pedig Giordano Brunóhoz és Galileihez hasonlítja, hiszen ők is képesek voltak meghalni a hitükért, ám emberek voltak. "Számomra Jézus emberi példakép, de a legendával nehezen tudok mit kezdeni. Nekem nem az ő istenhitével kell azonosulnom, hanem a magaméval, és nem az a fontos, hogy valóban Isten fia, csak az, hogy hitt ebben, és haláláig kitartott a hite mellett, megálmodva sorsát, halálát és feltámadását. Nekem Jézushoz hasonlóan kell megtalálnom a magam hitét és kapcsolatát Istennel". Nagy Bandó gazdagon idéz Nietzschétől, Wittgensteintől, Lao-ce-től, Pascaltól, Senecától, Adytól, Pilinszkytől, Máraitól, Hamvas Bélától, és ma élő vallástörténészek, történelmi egyházak magyarországi bölcselőitől is. Történelmi korokat, pápákat és cselekedeteiket idézi meg, bizonyítva, hogy a vallás alapvetően mindig is az egyház anyagi érdekeit, jólétét szolgálta. A vélhetően heves vitákat kavaró mű elsősorban a hitükben, vallásukban kétkedőknek jelenthet érdekes, újfajta útmutatást, a hitükben szilárdak és a dogmákhoz ragaszkodók azonban "istenkáromlásnak" fogják tekinteni. [<<<]