A szlovák írónő regényének két főszereplője van: a felvidéki Kis-Kárpátok lankáin fekvő városka, Modor (szlovákul Modra) és a mozaikos történetet közvetítő asszony. Šikulová e könyve emlékidézés és emlékállítás egyszerre, azoknak állít emléket, akik fontosak számára: beteg édesanyjának, a   [>>>]

A szlovák írónő regényének két főszereplője van: a felvidéki Kis-Kárpátok lankáin fekvő városka, Modor (szlovákul Modra) és a mozaikos történetet közvetítő asszony. Šikulová e könyve emlékidézés és emlékállítás egyszerre, azoknak állít emléket, akik fontosak számára: beteg édesanyjának, a gyermekeinek, a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, kollégáknak, valamint a gyümölcséről, szőlőjéről híres mezővárosnak. Az emlékezés menete a regény textusának legfőbb szervező ereje, ami azt jelenti, hogy a kompozíciója mozaikos, hiszen az emlékek rapszodikusan törnek elő, nem a logika, hanem a szabad asszociációk, a régi hangulatok és a friss benyomások irányítják a menetét. Az epizódok sokaságából kirajzolódó történet már ha van egyáltalán elbeszélhető történet elején megismerjük a két főszereplőt, Modort és az asszonyt. Az asszonyoknak különösen nagy szerepük van a regényben, hiszen az írónő meggyőződése szerint az igazi családfők mindig a nők, hiába szerepel a levélszekrényeken férfinév. Ezek az asszonyok tartják össze és tartják el a családokat, például azzal, hogy minden ősszel elteszik a csalamádét és a lecsót, hogy befőzik a lekvárt és a kompótot, leszedik a diót és a szőlőt, ezen felül ápolják a beteg nagymamát és átjárnak dolgozni a szomszéd városkába, Bazinba (Pezinok). Ez a gyümölcsillatú, lekvárszagú, rovarok döngicsélésétől hangos kerti világ elevenedik meg a történetben, és ebben a csaknem idilli környezetben élnek a családok a maguk összes gondjával-bajával. Šikulová a hétköznapokat hajszálpontosan, mégis valami bukolikus zamattal ábrázolja, de ez az ábrázolásmód a tudatműködés spontaneitását tükrözi. A rövid epizódok némelyike egy-egy újra és újra előtűnő cselekményszál része, egy-egy kockája a nagyobb mozaikképnek, némelyik viszont magában álló anekdota, sztori; amiként némelyik szereplő visszatérő alak, némelyik meg egyszer bukkan föl csupán. Vannak épp csak fölvillantott epizódok, és akadnak hosszabban elbeszélt önálló novellaként is értelmezhető szövegrészek. Előfordulnak a regényben sugallatos, sejtelmes mondatok és vannak tárgyilagos leírások, objektív képek, miközben az egész rapszodikus történet föltűnően életközeli. Ezt a köznapokban szinte elvesző "életességet" támasztja alá az élőbeszéd stílusát, a falusi tájnyelv hangzását idéző szöveg, amely nyilván a műfordító Mészáros Erzsébetet is dicséri. A történet lassan csordogál előre, miközben megismerjük Modor lakóit, a nagymamákat, anyukákat, lányokat, barátnőket, kolléganőket, sógorasszonyokat, és az olvasó szinte eltelik az érzékletesen leírt szüretek, gyümölcsszedések, befőzések sűrű illatától. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]